Aldzsazírán találtam egy blogbejegyzést egy Mohammed Ali  nevű palesztín embertől aki a bombázott területeken él családjával. Lefordítom, hogy értsétek.

Jelenleg földön, vízen, levegőben az izraeli hadsereg uralja Gázát, csak úgy mint az ottani lakosság összes gondolatát, idegeit és hallását. Folyamatosan küzdök azért, hogy a gyerekeim ne ránduljanak görcsös reszketésbe és ne ébredjenek fel minden egyes bombatalálatra álmukból. Így is nagyon keveset alszunk és a fülükbe dugdosott vattadarabok sem segítenek.

Folyamatosan azon jár az agyam, hogy ez a háború mekkora törést okozott a kicsi szívekben amelyek korántsem akkorák mint az enyém és jóval nehezebben dolgozzák fel a bombázások okozta stresszt mint a felnőttek.

A generátorunkból kifogyott az üzemenyag ami azt jelenti, hogy három napja az életünk egy homályos szobára korlátozódott, a családom 11 tagjával egyetemben. Vízünk sincs mivel a kutakat elektromos szivattyúk működtetik és az áramot azonnal kikapcsolták amikor ez az egész rémálom elkezdődött.

Nagy szerencsénkre tegnap hozzájutottunk 20 liter benzinhez, a szokásos ár hétszereséért, mivel minden ellátási csatornát elvágott a hadsegeg, így sajnos nem volt más megoldás. Az élelmünk egy napra elegendő, és a múlt héten vásárolt pelenkák már majdnem elfogytak. Ráadásul rendkívül rossz minőségűek és szivárognak, mivel a 18 hónapja tartó blokád miatt csak a silány minőségű áruk érkeztek az övezetbe. Nem beszélve arról, hogy napok óta jéghideg vízben fürdetjük a kicsiket.

A nővérem, aki még az előző bejegyzésemnél velünk lakott,  a tiltakozásunk ellenére úgy döntött, hogy hazaköltözik, attól félve, hogy az élelmiszerünk csak napi egy étkezésre lesz elegendő a szokásos kettő helyett. Van egy kis kajája otthon, ami talán elég arra, hogy egy kicsivel tovább húzzuk a napi két étkezést.

Jelenleg 11-en lakunk a szüleim első emeleti étkezőjében az öcsémmel és családjával. Van egy arab mondás miszerint csoportosan áldás a halál. Tényleg csak remélni tudom, hogy ha bekövetkezik akkor kevesebb keserűséggel fog járni mintha egyedül érne a végzet.

A támadás kezdete óta összesen nyolc órát aludtam, mivel percenként csapódnak be a lövedékek. Azon gondolkozom magamban, hogy mi történne ha valamelyikünk megsérülne? A mentők nagyon nehezen jutnak el a betegekhez az utak teli vannak blokádokkal és az izraeli hadsereggel. Ha rajtuk múlik el is vérezhetsz. De még ha időben eljutnak hozzád akkor is ott a veszélye, hogy találatot kaptok a kórházba menet, vagy nincs elég hely és elegendő orvos az ellátásotokra. Mivel az áram akadozik így a kórházi berendezések sem működnek megfelelően. Az esélyed arra, hogy kijuss az övezetből és rendes ellátást kapj egyenlő a nullával. 

A kórházak jelenleg a tartalék generátorokról működnek, tovább nehezítve ezzel az orvosok mukáját. Ha egyszer elfogy az üzemenyag akkor az összes ember aki életmentő gépekre van kötve meg fog halni.

Tegnap hallottam egy nőt aki betelefonált a rádióba, mivel a mentők nem tudtak kimenni hozzá és úgy gondolta talán a rádiósok segíthetnek neki. Zokogva könyörgött a telefonba, hogy a házuk lángokban áll és a gyerekei haldokolnak, valaki segítsen rajtuk. Nem tudom mi lett velük. Elképzelni sincs erőm.

Időm java részében azon töprengek, hogy talán ez lesz életem utolsó napja. Ahogy próbálnék elaludni mindig felriadok a rádió híreire, ahol óránként beszámolnak az újabb áldozatokról és rögtön az jut eszembe, hogy talán holnap már az én holttestemmel is gyarapítom a halottak számát.

A hallgatók számára csupán egy szám leszek a sok közül. Talán említik a nevem mivel az Oxfam-nál dolgozom. Talán beszélnek majd rólam néhány percig majd ugyanúgy a feledésbe merülök mint azok akiktől velem együtt elvették az életet.

Nem a haláltól félek, hiszen tudom, hogy egy nap mindenkinek meg kell halnia. De nem így. A saját otthonomban a síró gyerekeimmel a karombana halálra várva. Undorító ez az igazságtalanság.

Mire vár a nemzetközi közösség? Talán arra, hogy még több családot tizedeljenek meg mielőtt cselekednek? Az idő múlásával a halottak száma egyre csak növekszik. Mire várnak még?

Mi történik az emberiséggel? Talán mi nem vagyunk emberek????