pár éve fillérekért jutott hozzá egy romhalmazhoz, csupa leselejtezett gedvás kacattal, amiről elsőre azt hitte h még a finnyás hajléktalanok is basznak majd bejönni ide, már fel is akarta gyújtani az egészet, valami jó kis biztosítós okosság keretében, csak a fasz tudja honnan egyre több arc kezdett bejárni, lassan már szabályosan oldalazva kellett bemenni, hogy az ember fel ne döntse a sok bejáratnál odatámasztott bicajt. ezt a dolgot a tóni vágta legkevésbé, hogy melyik kibaszott erdei ösvény vezethet ide a belvárosba, ahonnan betéved ez a rengeteg kerékpáros, karcsibá meg a pultból elégedetlenkedett hogy ez a sok bőszoknyás gádzsi mér akar állandóan teát inni, nem lehetnek megfázva, hát baszott kötött pulcsi van rajtuk még májusban is, akkor mi a fasz. ráadásul még azt is megkérdezik, hogy milyen tea van, hát milyen bazmeg gyümölcsös, de nem hogy valami ginjangos vagy a bánatos verébfaszú cinege tudja milyen van-e, ilyeneket kérdezgettek, ja meg hogy hol van a csocsó. ez bazmeg a tea meg a csocsó, ezt nagyon tudták kérdezni, karcsibá a mai napig mindkét szóra bukfencezik egyet, ha meghallja.

 

azon már meg sem lepődtek hogy a vendégek kihordtak a sittes szobából mindenféle gumiabroncsokat meg macskapisás kertiszékeket aztán abban fetrengtek, miközben arról töprengtek, hogy a roma identitásúak helyzete a kedvezőtlen társadalmi folyamatok miatt miképp szenved deficitet. de hát csak sokan voltak, úgyhogy lett tea, meg csocsó meg mindenfaszom, aztán egyik nap odállt egy arc a tóni elé hogy szeva, figyi boccs, lehet fújni a falra? az meg csak nézet hogy mi a faszt. hát hogy lehet-e tagelni. hát bazmeg ha gondolod tegezzé csak, anti vagyok szevasz. értetlenül nézett a gyerek, hogy nem úgy hanem hogy van a street art, graffiti meg ilyenek, azt hogy sok itt a felület, elég jókat tudnának csinálni, ő meg a spanja a qb1k. há mondta az anti hogy felőle, azt csinálnak a fallal, amit akarnak, fújják meg minden őt ez nem érdekli. úgyhogy csak pislogott mikor másnap visszament, aztán mindenféle hátizsákos figura állt a falaknál, amiken hatszínű robotok szörfdeszkáztak, azt a pult fölül meg valami vörös szemű agancsos csávó nézett le az antira. de nem sokáig tudott elmerülni a képekben, mert a karcsibá szólt neki, hogy valami arcok akarnak tárgyalni vele valami kultúráról. ezen nagyon beszart a tóni, szólt is h tibi gyere bazmeg, azt fogtuk és ketten odamentünk négy archoz, akik már vártak minket, pontosabban a tónit. szépen bemutakoztak hogy ők valami kortárs egyesület, tóninak dugogadtak az orra alá valami színes fotókat is, amin vagy nem volt ruha az embereken, vagy le voltak öntve kék festékkel, mindenesetre állítólag éppen táncoltak. eddig fogalma nem volt a tóninak, hogy mi történik, zavartan nézett rám, de én csak helyeslően bólogattam, úgyhogy ő is kicsit, na aztán onnan már világos volt neki a helyzet, hogy az egyik üres teremmel akarnának ezek valamit kezdeni, meg oda hoznának ilyen kékkel lefestett emberes dolgokat és hogy erre sokan kiváncsiak, amivel a hely is jól járna. há mondta a tóni hogy részéről a dolog rendben van, meg kerülne-e ez neki pénzbe, ha nem akkor jól van, ő szereti a kultúrát meg minden. az arcok mondták hogy örülnek és hogy ideje volt már hogy létrejöjjön egy ilyen suburban multireflektív organikus színtér, aminek az első állomása lenne az amatőr kortárs művészek párhuzamos estje. tóni csak hümmögött mert közben inkább a fotókat nézegette, azt csak annyit kérdezett hogy ezek szeretnek-e kúrni is. na ezen az arcok láthatóan megütköztek, kissé feddően mondták is neki, hogy ez művészet, nem pornográfia, és itt a test csak a kifejezés eszköze és nem a nemiségé. akkor ezé nincs a csajnak csöcse mondta az anti és most már mindent értett.

 

a beharangozott napon már délután sok volt a mindenféle motyóval közlekedő arc, amikben többnyire könyvet, biciklipumpát, kitűzőt, matricát és pár gramm jamaikai napfényt tartottak. karcsibáék közben a pár nap alatt rájöttek, hogy ezeknek a tagoknak nem az a fontos, hogy olcsó legyen a pia, csak az hogy annak tűnjön, mert láthatóan hatalmas élvezettel szürcsölgették a 350 ft decis bort a műanyagpohárból, azt társalogtak a szegregációról és diszkréteten bólogattak a zenére, amin éppen egy fémmunkás volt hallható, amint megkapó lassusággal hegeszt. tóni oda is ment a djhez, hogy mi a kisfaszom ez, és miért játszik mindent egyötöd sebességen, egy picsa se táncol. papa, ez downtempo, rockyzni máshol kell, világosította fel a dj arc egy olyan mosoly kíséretében, ami csak al egsúlyosabb idiótáknak jár. tóni nem akart balhét, úgyhogy hagyta a gyereket a faszba, aki azért a buli után valahogy végül csak lefejelte az egyik falon tündöklő kortárs műremeket. közben meg jártak az ő nyakára is mindenféle hobbi-armstrongok, hogy valami nagy autó parkol a bejáratnál. mondta a tóni, hogy az nem nagy autó, hanem egy hetes bömös, és konkrétan az övé, valami gond probléma? hát hogy miért áll ott, mire az volt a válasz, hogy mivel tán övé a hely. ez nem nagyon nyugtatta meg a kétkerekes brigádot, egyáltalán kifogástolták, hogy miért közlekedik a vársoban autóval. mondta, hogy azért mert ő a hátsú ülésen kúrja az anyjukat, velük viszont senki nem fog kúrni a bicajvázon, úgyhogy vagy igyanak meg még egy málnaszörpöt, vagy húzzanak a faszba. de nem húztak, csak elraktároztak, hogy egy ilyen nagyszerű, korrekt helynek, ahol nincsenek se csilivili üvegpoharak, se agyoncsempézett undorító piszoár, hanem csak simán a falra kell pisálni, meg nincsenek ilyen felvágós fotelek, csak padok meg retro kertiszékek, szóval pont egy ilyen kultúr helynek legyen a tulaja egy ekkora sznob korlátolt paraszt.

 

közben közeledett a 8 óra egyre több olyan fazon meg spiné lett, akik folyamatosan oldalra tartották a fejüket, és hümmögve egyetértettek olyan elhangzó mondatokkal, minthogy sevier legfrissebb munkájában a mitológiából kiindulva a mozdulatok erején keresztül érkezik el a kortárs művészetek világába, és hogy az általa megteremtett digitális világban újraértelmeződik és megkérdőjeleződik az egyén és az egyéniség, a közösség és a szabadság fogalma, miközben lassan simogatták az állukat. bálna, aki aznap velem volt portában, mondta hogy nézzünk már mi is bele a darabba, mert kurva kiváncsi mi a fasz lesz itt már. elsőként vmi csaj kapott epilepsziás rohamot a padlón, aztán futott pár métert, de nem jutott messzire, mert megint ledöntötte egy roham. a műsorfüzet szerint ez volt a fájdalom c. darab, de én már a következőt vártam, mert annak igen érdekes címe volt: a kenyér. hát gondoltam bazmeg ha itt bejön cipóba öltözve egy arc és elénekli a himnuszt, én azon sem lepődök meg, de nem, valami csaj állt háttal a színpadon mozdulatlanul, miközben egyre hangosabb és gyorsabb ütemben szóltak hegedük, azt amikor már 3 perce egyre dinamikusabban sisteregtek a violinok, a csaj meg csak tartotta a hátát, érezhető volt hogy elkerülhetetlenül közeledik a tetőpont, azt a csaj hatalmas robbanás és fény kíséretében hirtelen megfordult, de bazmeg olyan kancsal volt, hogy a tekintete miskolcot megkerülve a külső bécsi úton találkozott. nem mondom hogy én sem tartottam viccesnek, de a bálna elkezdett vonaglani és sípoló hangokat adott ki, azt a csaj meg csak bámult előre az ő egyenetlen tekintetével, azt hirtelen a kis kosarából elővett egy kenyeret és elkezdte morzsákkal dobálni a közönséget, na ekkor a bálna már befosott a röhögéstől, alig bírtam böködni, a közönség meg csak pisszegett, cümmögött meg forgatták a fejüket neheztelően, úgyhogy nem volt más kiráncigáltam a bálnát, akinél még vagy fél óráig nem múlt a hörgő visító nevetés, már kezdtünk attól tartani hogy a végén fogja azt bekrepál. én még a végére visszanéztem, amikor pont szólították a vendégművésznőt, aki a hatalmas taps után megjelent meztelenül a színpadon, majd kisvártatva egy kötelet kezdett huzogatni a picsájánál (nem tudom hogy hívják, ha önkifejezési eszköz, bocs), majd tépte a haját és látszott hogy valami nagy teher nyomasztja a vállát, azt megint a kötéllel baszakodott. na ekkor inkább már kimentem a picsába, mindenesetre nem lepett volna meg, ha a végén felakasztotta volna magát. mikor jöttek ki az emberek, kérdeztem a tónit is, hogy na hogy tetszett, azt mondta hogy a végén a maszturbálós csaj az jó volt, de hogy ilyen szadoizé volt a dolog, mert a végén megfojtotta a kötél, miközben tárcsázott. ja és hogy ennek se volt csöcse.

 

végül a továbbra is bólogató emberek hazamentek, csak egy asztalnál maradtak ilyen táncos művészarc csajok, akikről azt kell tudni, hogy náluk a pénz a szellemi igénytelenség jele, ezért ha valamelyiküknek neadjisten mondjuk olajmágnás lenne a faterja, akkor a minimum h letagadja és továbbra is kizárólag turkálóból öltözködne. főleg az egyik rövidhajú csaj volt nagyon aktív a társalgásban, mindenről elég határozott véleménnyel rendelkezett, és minden bizonnyal egy idegen szavak kéziszótárának és egy útszéli kocsisnak volt a szerelemgyereke. figyelj geci, emplicíte senki nem nyomja a tarkódhoz a faszt, hogy ne tudj diverzifikálni két ilyen borzasztóan egyszerű dolog közt. vagy az élet geci hallod vagy a tudás, hallod most melyik van melyikért, hát nem? a művészet most kevesebb azért mert túl sok a széfiából a monitorodon, vagy mi? ha kifejezed magad, nem lesz a lelked kurva, de rabszolga sem a testedben, értesz? hát pont ezaz, szólt közbe egy másik, múltkor olvastam erről egy publicisztikát, a vágeli írta asszem a neten volt. mondták a többiek is, hogy jaja olvasták. ja izé nem javított a csaj közben, az ésben írta és nem a vágeli asszem, de mondták a többiek hogy jaja azt is olvasták. közben az öltözőből kijött egy ilyen jóképű gyerek, aztán egy szál farmerben póló nélkül odarakta magát az asztalhoz, csajok meghatottan gratuláltak neki, de ő mondta hogy ugyan, meg hogy a lelki egyensúly és nem a siker a fontos, amit akkor tanult meg, mikor tibetben járt. ekkora törtek fel a csajokból az első sóhajok. merhogy ő akkor először még kereste az útját, és az élet sodorta a gandani templom hosszű lépcsőire, amit még mint eltévedt vándor mászott meg. de mikor felért, leült egy kőre, és ott ült már 8 napja és nem ivott nem evett semmit, csak a nyugalom melegen áramló patakja járta át és töltötte fel szomjas lelkét, amikor őt ott befogadták, adtak neki egy marék rizst és ruhát. fél évig élt ott a buddhista szerzetesek között és végig egy szót sem szólt senkihez és őhozzá sem szólt senki. és hogy ott értette meg, hogy a szónál beszédesebb testünk legkisebb rezdülése, és a tekintet mindennél bölcsebb lexikonja is. ebben lehetett valami, mert a csajok úgy nézték nyitott szájjal a gyereket, mintha maga buddha állna ott, de abban egész biztos voltam hogy egy büdös szavára nem figyeltek oda, csak a hasizmának legkisebb rezdülésére, mert már vagy 4 perce befejezte a szavak örvényét és csak nézte a messzeség kopár horizontját, mikor az egyik csajnak leesett hogy vége van, és annyit mondott kis nyálbuborékokkal hogy hát igen, a buddhizmus, ez csodálatos.

 

aztán még jöttek ki arcok, leültek egy másik asztalhoz, mire a rövidhajú csaj odaszólt nekik, hogy hé ti direkt ültök ott a büdös picsába? üljetek már ide baszdmeg. úgyhogy a kilátástalanul hosszú eszmefuttatásoat most már többen folytatták, amit hirtelen újra megtört a rövidhajú csaj, aki szívott egy mély levegőt kicsit oldalra fordulva és annyit mondott, hogy na, büdös a hónomalja. közben elkezdett a batyujában keresgetni, faszom be sem tudom dezodorálni, bezzeg a tampont azt bezzeg elhoztam, pedig ahogy érzem az csak holnap fog kelleni. na mindegy, ez van gyerek bazdmeg, max ma nem vakarom meg a tarkómat. nade hol tartottunk, hegel?