PávaDzsihád

A globális világuralmi rend egy pénz- és profitközpontú, a hasznosságot/
hatékonyságot, „versenyképességet” és minél nagyobb gazdasági növekedést
kizárólagos vezérelvekként kezelő értékrendet próbál a világra, így Magyarországra
is rákényszeríteni. Ennek lényege, hogy a kérdéseket, dilemmákat abból a
szempontból közelítik meg és döntik el, hogy milyen megoldás, milyen válasz
hoz több hasznot, pénzt, profitot, mi a „hasznosabb” (utilitarista szemlélet). Ezt
nevezzük pénz- és profitközpontú gondolkodásnak.
Ezzel állítjuk szembe az ember- és közösségközpontú gondolkodást, amely nem
azt kérdezi, mi a jó a profit, a pénz, a verseny szempontjából, hanem, hogy mi
a jó az ember(ek) szempontjából. A döntés vezérelve itt a hasznosság helyett az
igazságosság. A profitközpontú, haszonelvű szemlélet és az emberközpontú
szemlélet élesen különböző emberképet (s vele társadalomképet és államképet)
vall magáénak. A mi emberképünkben az ember méltósággal és emberi jogokkal
felruházott személy, akinek az életében célja van, küldetése van. Fontos még,
hogy a mi emberképünkben az ember nem atomizált, magányos individuum,
aki elsődlegesen versenyben van embertársaival, illetve fő célja az egyéni
szabadság maximalizálása, hanem közösséghez tartozó lény, aki életét másokkal
szolidaritásban, másokkal együttműködve, örömöt és teljességet hozó emberi
kapcsolatokban (család, falu, munkahelyi közösség, egyház, nemzet, barátságok)
éli.

társadalom és az állam
célja a közjó szolgálata, annak előmozdítása, hogy az emberek a küldetésüket, az
életcéljukat betölthessék, közösségeik megmaradjanak és virágozzanak.

„Elismert szakemberek” sokasága próbálja bizonygatni, hogy a nagyüzemi
jellegű, nagybirtokrendszeren alapuló, az emberi munka helyett drága gépeket
felhasználó mezőgazdasági termelés a helyes út, mivel ez a hatékonyabb,
hasznosabb, kifizetődőbb, versenyképesebb. Ez lehet, hogy igaz, lehet, hogy
nem. Bele lehet menni számítgatásokba, de nem érdemes, mi ugyanis más
alapvetésből indulunk ki. Az alapelv, az alapérték, a gondolatsor tartópillére,
a paradigma más. Az emberközpontú gondolkodásban elsődlegesen nem az
a kérdés, hogy mi hoz minél könnyebben minél több pénzt, minél nagyobb
profitot, s ebben a megközelítésben mi a „hasznosabb”, versenyképesebb. Ezzel
szemben a kérdés az, hogy mi szolgálja jobban az érintett embereket, tehát azt, hogy
minél több – magyar – embernek életcélja legyen, küldetése legyen, valahonnan
valahová tartson az élete, méltóságban élhessen. Ez utóbbi szempontnak a családi
gazdaságok rendszere felel meg jobban. Ez szolgálja a falu, mint az emberi
közösség természetes, harmonikus és egészséges egységének a fennmaradását is.
Ha a profitközpontú mezőgazdaság paradigmájában gondolkodunk, az emberi
munka szükségességének hiányában – tekintettel arra, hogy a gépesített
nagybirtokokon, nagyüzemi, iparszerű termelésben két-három napszámos bőven
elegendő – a falusi emberek a keletkező nyomor elől, munkakeresés céljából a
városokba menekülnek, s kialakul egy harmadik világbeli, nyomorúságos modell,
amelyben a külvárosok doboznegyedeibe szorulnak a földjeiket hátrahagyó
falusiak.

Munkajog, a munka világa
A középpontban nem a pénz és a profit, hanem a dolgozó ember áll. A munkát végző
ember nem profittermelő eszköz, hanem méltósággal rendelkező személy.

Megint csak az egységes, koherens, megismerhető értékrend ad eligazítást. A mi
szemléletünkben az ember nem profittermelő eszköz, tárgy, hanem méltósággal
rendelkező személy, akinek az életében, küldetésében a munka fontos, központi
szerepet tölt be.

A munka az ember- és közösségközpontú felfogásban egyfelől
ugyan az önfenntartás szükséges eszköze, másfelől azonban arra kell törekedni,
hogy ne kizárólag a létfenntartás anyagi alapjait szolgálja, hanem méltóság,
öröm, megbecsültségérzés forrása is legyen.

Az államnak kötelessége munkavállaló polgárait
megvédeni az embertelen profitmaximalizáló törekvésekkel szemben.

Az állam nem tűrheti el, hogy a profithajhász, embertelen globális
tőke a magyar emberek jövedelmét az emberi élethez méltatlan szintre szorítsa le,
azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben még igénytelenebb, megalázhatóbb
és kizsákmányolhatóbb harmadik világbeli országba áll tovább.

Az erkölcsileg felnőtt
ember jellemzője, hogy döntéseit nem a pillanatnyi hasznosság alapján hozza
meg, nem az motiválja, hogy mi az, ami számára éppen „bejön”.
van egy szilárd belső lelkiismerete és értékrendje, s döntéseit ez a lelkiismeret,
ez az értékrend irányítja.Ezzel szemben
van egy szilárd belső lelkiismerete és értékrendje, s döntéseit ez a lelkiismeret,
ez az értékrend irányítja.

Ebből következően nem pártolhatjuk azt a tendenciát, amely a munkaviszonyokat
kiszámíthatatlanná teszi, a határozott időre (2-3 évre) kötött szerződésekkel
váltja fel a határozatlan időre kötött munkaszerződéseket, amely utóbbiak
kiszámíthatóságot, tervezhetőséget adnak az ember életének. Ennek hiányát a
globális nagytőke és világuralmi rend – amely az embert nem úgy kezeli, mint
méltósággal és küldetéssel rendelkező lényt, akinek az élete valahonnan valahova
tart – úgy állítja be, mint szükséges rugalmasságot, a munkaerő, azaz az ember
alkalmazkodó készségét, amely „előnyös és fontos tulajdonság”. A rugalmasság
keretében elvárják, hogy a munkavállaló könnyedén költözzön az ország vagy a
világ egyik végéről a másikba, feladva megszokott környezetét, közösségét, sőt
akár családját is hagyja hátra.

- „Mezőgazdasági termékeink számára hatalmas piac nyílik meg” – sulykolták unosuntalan.
A valóság: soha nem látott mértékű importdömping az élelmiszerek terén,
a tőkehiányos, ezért gyenge versenyképességű hazai gazdáknak hatalmas késéssel
fizetett, az ígérthez képest csekélyebb támogatások, növekvő kereskedelmi
passzívum, döntsd a szőlőtőkét, ha biztos alamizsnához akarsz jutni. A mezőgazdasági
termékek – csatlakozáskor egyébként is sok esetben irreálisan alacsonyra megszabott
– kvótáit sem tudták a magyar gazdák elérni, radikálisan csökkent az állattartás.
Mindezek következtében jelentős számú családi gazdaság ment tönkre.

- „A külföldi földvásárlásokkal szemben meg tudjuk magunkat védeni.” A lesújtó adatszerint viszont a magyar termőföld 26%-a gyakorlatilag már most külföldiek és
ismeretlen gazdasági társaságok kezében van! A magyar gazdák válsághelyzetbe
kerülésük miatt fontolgatják termőföldjeik eladását. Mivel a termőföld
megvásárlása 2011-től a külföldiek számára legálissá válhat, ennek törvényi úton
való megakadályozása elsődleges nemzetstratégiai feladat.

Szlovákiában a felvidéki magyarság jogait a korábbinál erőteljesebben korlátozzák:
akadályozzák az anyanyelv használatát, diszkriminatív módon osztják szét az uniós
forrásokat, hátránnyal sújtva a döntően síkvidéki területeken élő magyar gazdákat.
Romániában a kormányon lévő RMDSZ-nek a minimális célokat kitűző, EU-konform
kisebbségi törvényt sem sikerült elfogadtatni, a román elnök 2009. februári,
budapesti látogatásán nem csupán az autonómia lehetőségét utasította el, hanem
a kisebbségek kollektív jogairól lakonikusan ennyit mondott: soha. Mindezek
ellenére Romániának nem kell brüsszeli nyomásgyakorlásra számítania, jóllehet
a regionalizmus uniós alapelve lehetővé tenné Székelyföld önálló eurorégiókénti
működését.

Sor került önfeladó módon a termőföld kérdésének
a tőke szabad áramlása keretében történő tárgyalására, a nemzeti elbánás elvének
kikötése nélkül. Ezt kemény nemzeti földtörvény megalkotásának ígéretével
igyekezett ellensúlyozni, amit aztán nem tartott be. A külföldiek földtulajdonszerzésére
vonatkozó törvényt így már az MSZP-SZDSZ többségű parlament alkothatta
meg néhány nappal a csatlakozás előtt – helytartókhoz méltó szolgalelkűséggel.
Ugyanez a kormány véglegesítette 2002 decemberében a sorsdöntő koppenhágai
tanácskozáson a megalázó és méltatlan pénzügyi feltételeket (Pl. a lengyelek ekkor
még legalább további 1 milliárd euró közvetlen kifizetést kiharcoltak, a területalapú
agrártámogatásuk pedig nem 25, hanem 50%-ról indult.)

Az EU neoliberális elveket képvisel az emberi jogok terén és a gazdaságpolitikában
is. Elfogadja és a tagállamoktól elvárja, hogy az egynemű pároknak a házasság és a
gyermekek örökbefogadásának teljes jogát biztosítsa, ezzel a hagyományos család
felbomlását igyekszik elérni. A bevándorlással szembeni fellépést xenofóbiának,
a cigányság esetében a törvények betartatását, a pozitív diszkrimináció elvetését
pedig rasszizmusnak bélyegezi.

A brüsszeli gazdaságpolitika deklaráltan az egységes piacon alapul, ugyanakkor
adminisztratív szabályozó eszközökkel és kvótákkal ezt eltorzítják – elsősorban az
újonnan csatlakozott országok kárára. A bizottság döntéseit mintegy 1500 aktív
szakértői csoport készíti elő, amelyben meghatározó szerepük van a multinacionális
vállalatoknak. Az európai gazdaság irányításában tehát alapvető befolyással bírnak
a multinacionális társaságok. A brüsszeli szabadságfogalom középpontjában a tőke
szabad áramlása áll, ez pedig a globalizációt erősíti, szemben a nemzeti közösségek
szabadságának kiteljesítésével.

Az Unió számos jelét adta annak, hogy nem áll szemben az amerikai központú
pénzügyi-gazdasági globalizmussal, hanem annak közvetítője a tagállamok felé. Valery
Giscard d’Estaing, az alkotmánytervezetet kidolgozó konvent vezetője egyenesen
úgy fogalmazott, hogy az EU az USA-nak nem riválisa, hanem megbízható,
együttműködő partnere kell, hogy legyen. Ennek jegyében felel meg Brüsszel egyre
inkább a WTO kívánságainak, és többek között engedélyezi Amerikából génkezelt mezőgazdasági termékek behozatalát, sőt európai termesztését. (Leleplező volt
a CIA-repülőgépek európai, törvényellenes leszállásai körüli botrány is, amelynek
során az EU magas szintű képviselői hazudtak a vizsgálatot végző parlamenti
bizottság tagjainak, illetve megtagadták a válaszadást.)

Jelenleg Európában birodalom építése zajlik reform álnéven. Az eredetileg hat
országot és 170 millió lakost tömörítő Unió a legutóbbi tagfelvételekkel 27 országra
bővült, amelynek félmilliárd lakosa van, akik 22 különböző nyelvet beszélnek. Ma
az Unió soknemzetiségű birodalomhoz hasonlít, maga José Manuel Barroso, az
Európai Bizottság elnöke mondta ezt 2007-ben egy sajtóértekezleten. A birodalom
definíciószerűen olyan állam, amely számos etnikailag, kulturálisan különböző
nép felett uralkodik, és uralmát, legalábbis részben, erővel tartja fenn. E definíció
pontosan ráillik az Európai Unióra, mert:
- népessége valóban igen vegyes, szinte minden országban más nyelvet
beszélnek;
- az Unió fenntartása részben szintén erővel, mindenekelőtt gazdasági nyomással
történik (a kvóták túllépését bírsággal sújtják, tilos a hazai ipar és gazdaság közvetlen
támogatása, a költségvetési hiány túllépése az eurózónában csillagászati mértékű
bírságot von maga után);
- hasonlóan más, a történelemből ismert birodalmakhoz, az Unió is terjeszkedik;
- az Unió irányítása sem demokratikus eszközökkel történik.

Az emberek megértik az együttműködés szükségességét,
de
- csak olyan formákat támogatnak, amelyek nem járnak a nemzeti szuverenitás
olyan alapvető csonkításával, mint amit az alkotmány vagy a Lisszaboni Szerződés
tartalmaz;

- a demokráciát valóban európai értéknek tekintik, ezért nem akarnak olyan
államformákban élni, amelyeknek a politikáját nem tudják befolyásolni, ahol
közhelyszerű tény a szakértők által egybehangzóan az Unióra ráolvasott
demokratikus deficit;
- nem akarják feladni a második világháború után felépített európai szociális
modellt, ezért elutasítják az Uniót jellemző neoliberális politikát, amelyet a legújabb
szerződések alkotmány rangjára akarnak emelni.

A legfontosabb magyar alkotmányos alapelvek,
amelyek államformától függetlenül kell, hogy érvényesüljenek:
törvénysértésre jogot nem lehet alapítani;
- a nemzet minden hatalom forrása;
- „a végrehajtó és törvényhozó hatalmat meg kell osztani;

- „minden etnikai, vallási és nyelvi kirekesztés, különbségtevés elfogadhatatlan;
- „erőszakos társadalmi átrendezések helyett jogkiterjesztés

- A cigányságnak magának kell megtalálnia a vezetőit, mert a kisebbségi
önkormányzatát irányítók többszörösen bizonyították alkalmatlanságukat és
hiteltelenségüket. Lehetséges megoldás a hagyományaikra épülő vajdarendszer
visszaállítása és jogrendünkbe illesztése.

Az Antall-kormány azonban a neoliberális közgazdászok felfogását
követve meg sem próbálkozott az adósság legalább részbeni leírattatásával,
miközben pl. Lengyelország tízmilliárd dolláros adósság-elengedésben részesült.
A helyzetet tovább rontotta, hogy 1997-ben a költségvetésnek a Magyar Nemzeti
Banknál vezetett lejárat nélküli és nulla kamatozású forinttartozását kamatozó
devizaadóssággá alakították át. (Ez a Surányi György vezette MNB tulajdonában álló
bécsi CW Bank botrányos és törvénytelen üzleteiből keletkezett 70 milliárd forintos
veszteség fedezéséhez kellett.)
A helyzetet jelentősen tovább rontotta az 1990 utáni kereskedelmi és pénzügyi
liberalizáció, valamint a privatizáció. Az idetelepült multik sok esetben a hazai
termelést leépítették, vállalataink piacát átvették. Mindezek következtében
2003-ig 8 milliárd eurónyi külföldi és belső piacot vesztettünk el. Az idetelepült
multinacionális cégek egyre több jövedelmet visznek ki az országból, és elsősorban
ez okozza a fizetési mérleg nagymértékű hiányát. 2007-ben (ez az MNB által közölt
legfrissebb éves adat) a kivitt jövedelem 7,4 milliárd eurót tett ki. A fizetési mérleg
hiánya miatt az ország külső adóssága gyorsan növekszik, 2002 végén a nettó
külföldi adósság még „csak” 16 milliárd eurót tett ki, ez 2008. III. negyedév végére
65 milliárdra növekedett. Ugyanezen idő alatt 32 milliárd eurónyi jövedelmet vittek
ki az országból.

A Nemzetközi Valuta Alap által
dobott „mentőkötél” valójában nem a magyar társadalom megsegítését szolgálja.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sikereként jelenítették meg az IMF 12,5 milliárd
dolláros készenléti hitelét – amit utóbb a Világbank és az Európai Unió ugyanennyivel
toldott meg. Már a 12,5 milliárd is hatalmas összegnek tűnik, de azért nem árt egy
összehasonlítást tennünk. Forintra átszámítva 2500 milliárdról volt szó, ami nem
több, mint az állam hiteltörlesztésének kétévi kamatterhe. Amennyiben a nemzetközi
pénzügyi szervezetek valóban Magyarország megsegítésére törekednének, akkor
ezt engedték volna el, vagy legalább az átütemezést tennék lehetővé. Az így
felszabaduló források révén lehetne talpra állítani és megerősíteni a munkahelyeket
teremtő és közterheket viselő hazai tulajdonú gazdaságot.

Miért sietett segítségünkre a Nemzetközi Valuta Alap? Már a kérdés feltevése is
téves! Az IMF nem rajtunk segít, a pénzügyi csődtől azért menti meg az országot,
hogy a hitelek törlesztését tovább tudjuk folytatni. Az általa biztosított pénz a
hitelt nyújtó külföldi bankokhoz kerül, belső felhasználás legfeljebb annyi lesz,
amennyire a szemfényvesztéshez szükséges. A keret felhasználásáról szóló első
döntések pontosan ennek a szándéknak felelnek meg. Az Országgyűlés 2008 őszi
ülésszakának utolsó napján a képviselők nagy többséggel megszavazták a „Pénzügyi
közvetítő rendszer stabilitásának erősítését” célzó törvényt, s ezzel félreérthetetlenül
elfogadták az IMF általi rövid pórázon tartásunkat. (A törvény elfogadásához az
MSZP-nek megvolt a kényelmes többsége, ennek ellenére sajnálatos módon a Fidesz
is áldását adta a bankokat támogató pénzügyi csomagra.) Nagy árat kell fizetnünk
ezért a „segítségért”.

Az IMF újabb és újabb konvergenciaprogramok előírásával
akar minél többet kisajtolni a magyar társadalomból, egyúttal a privatizációt a
humán szférára is kiterjesztve.

A kialakult pénzügyi világválságot érdemes egy másik aspektusból is megítélni.
Eszerint tulajdonképpen nem a globális gazdasági-pénzügyi rendszer van
válságban, hanem éppen általuk a nemzetgazdaságok végső kivéreztetése zajlik.
Ezzel párhuzamosan a csődbe jutott nagy ipari cégek és bankok még nagyobbak
általi felvásárlásával a tőkekoncentráció minden eddiginél nagyobb mértéke alakul
ki – ami megkönnyíti a világ pénz- és gazdasági ügyeinek egy főhatalom általi
irányítását.

A duális gazdaság felszámolásának első lépéseként elkerülhetetlennek tartjuk,
hogy egy nemzeti érdekeket szem előtt tartó kormányzat határozottan érvényesítse
azokat a multinacionális vállalatok működésére vonatkozó célkitűzéseket,
amelyeket az OECD tagállamok – köztük Magyarország – irányelvben fogalmaztak
meg és fogadtak el 2000. június 27-én. Az Irányelvek ajánlások, amelyeket az OECD
tagállamok kormányai közösen javasolnak a multinacionális vállalkozások számára,
vagyis az Irányelvekből annyi valósul meg egy adott országban, amennyit az ország
kormánya abból érvényesíteni képes.
Az Irányelveket aláíró államok deklarált célja, hogy előmozdítsák a multinacionális
vállalatok pozitív hozzájárulását a gazdasági, technológiai, környezeti, és társadalmi
fejlődéshez, valamint, hogy a működésük során esetleg előforduló nehézségeket
minimálisra csökkentsék. Amíg azonban ez utóbbi cél megvalósulása érdekében
a magyar kormányok egymásra licitálva versenyeztek a multinacionális vállalatok
kegyeiért különböző adókedvezmények, adminisztratív könnyítések és támogatások
nyújtásával, az előbbi – Magyarország felemelkedését szolgáló – célok közül semmit
nem érvényesítettek.
Az OECD Irányelvek kimondják, hogy a multinacionális vállalkozásoknak
maximálisan figyelembe kell venniük annak az országnak az érvényben levő
szabályait, ahol működnek, valamint az egyéb érdekeltek szempontjait. Általános
irányelvként a dokumentum leszögezi, hogy a vállalkozások:
- járuljanak hozzá a gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődéshez, hogy
fenntartható növekedést érhessenek el;
- tartsák tiszteletben a tevékenységük által érintettek emberi jogait, a befogadó
kormány nemzetközi kötelezettségvállalásaival összhangban;
- a helyi közösséggel szorosan együttműködve ösztönözzék a helyi kapacitás
– ideértve az üzleti érdekeket – növekedését, valamint fejlesszék a vállalkozás
tevékenységét a belföldi és külföldi piacokon, a helyes kereskedelmi gyakorlatokkal
összhangban;
- ösztönözzék az emberi tőke képzését, különösen munkahelyek és az alkalmazottak
képzési lehetőségeinek megteremtésével;
- tartózkodjanak a törvényi vagy rendelkezési keretek között nem szabályozott

környezetvédelmi, egészségügyi, biztonsági, munkaügyi, adóügyi, pénzügyi vagy
egyéb tárgyi kivételezések kérésétől vagy elfogadásától;
- támogassák és tartsák be a helyes vállalati vezetési alapelveket, alakítsanak ki és
kövessenek helyes vállalatvezetési gyakorlatokat;
- alakítsanak ki és alkalmazzanak hatásos önellenőrző mechanizmusokat és irányítási
rendszereket, amelyek támogatják a vállalkozások és a működési területükön
található társadalmak közötti, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot;
- a rendszabályok megfelelő közzétételével – képzési programokon keresztül is
– segítsék elő, hogy az alkalmazottak tisztában legyenek és betartsák a vállalati
rendszabályokat és politikát;
- tartózkodjanak a diszkriminatív vagy fegyelmi lépésektől olyan alkalmazottak
esetében, akik jóhiszemű jelentést tesznek a vállalati vezetés vagy a felelős állami
hivatalok számára, a törvényt, az Irányelveket vagy a vállalkozás szabályzatát
megszegő gyakorlatokról;
- lehetőség szerint ösztönözzék az üzleti partnereket, ideértve a beszállítókat
és alvállalkozókat, hogy az Irányelvekkel összhangban álló vállalati alapelveket
kövessenek;
- tartózkodjanak a helyi politikai tevékenységekben való nem megfelelő
részvételtől.

Európa szívében, a Kárpát-medence közepén a 9,3 millió hektár magyar államterület
83 százaléka termőterület, míg a föld 63 százaléka mezőgazdasági művelés alatt áll.
Ezen belül a legértékesebb művelési ág a szántóterület 48,5 % (4,5 millió hektár).
Ez az arány kétszerese az EU, négyszerese az OECD országok és ötszöröse a világ
átlagának. A hazai földfelszín egy „édesvíztenger” fölött helyezkedik el, amely –
becslések szerint – 2 milliárd ember ivóvízkészletét fedezi. Több évezredes termelési
kultúrája és a mezőgazdaság ökológiai adottságai (az ún. agrár-ökopotenciál)
alapján a magyar föld 30 millió ember magas szintű élelmezésére képes.

termőföldalap a gazdálkodó üzemek között úgy oszlik meg, hogy az összes
gazdaság 92%-a a földalapnak alig 10 százalékából részesül, míg a gazdaságok 8%-
a – vagyis a legnagyobb méretű üzemek – az összterület 90 százalékát birtokolják.
A földtulajdon és a földhasználat alanyi kettéhasadását, ennek intézményesülését
– amely mögött a családi gazdálkodás elvetése, a természetes személy földművelő
földtulajdonossá válásának a megtagadása rejlik – a földhaszonbérlet viszonyai
tárják fel. A földbérlet aránya – a törvény kijátszását lehetővé tevő szívességi
földhasználattal együtt – országosan 62%.

A Magyar Állam a Csatlakozási Szerződésnek azzal a politikai feltételével vált az EU
tagjává, hogy lemondott a saját államterületét alkotó föld feletti önrendelkezéséről, s
ezt átengedte az EU legfőbb közösségi vívmánya, a tőke szabad áramlása igényeinek.
Tekintettel arra, hogy a külföldiek földtulajdon szerzésének – aminek részben már
ma sem sikerült gátat szabni – hét éves moratóriuma 2011-ben lejár, a legfontosabb
nemzetstratégiai feladat a szükséges törvények megalkotásával a politikai elit
e bűnének jóvátétele. Ennek érdekében igényt kell támasztanunk a Csatlakozási
Szerződés földre irányadó rendelkezéseinek felülvizsgálatára, módosítani kell a
hatályos Földtörvényt, be kell vezetni a mezőgazdasági üzemszabályozást, és
törvényt kell alkotni a földvédelemről.

- A vízgazdálkodás megoldása agrárstratégiai tekintetben minden más
feladatot megelőz. Ennek a megoldatlanságából származó klímahatás a magyar
mezőgazdaság legkockázatnövelőbb tényezője, 5 év viszonylatában az átlagtól +-
25%-nál is nagyobb mértékben ingadoztatják a terméseredményeket. Másrészt az
édesvízbirtoklás jövőbeli jelentősége miatt a vízgazdálkodás teljes, Hollandiáéhoz
hasonló rendezése nemzetstratégiai szempontból elengedhetetlen.
- A termelési rendszer második erősségű faktora a talajok típusa és minősége. A
talajromlási folyamatok visszafordításának és a talajok tartós javításának lehetősége
is a vízgazdálkodás függvénye.
- Kiemelt feladat a növényi és állati génbankokat nemzeti vagyonná minősíteni, állami
kézben tartani, biztosítani licence védelmét és megfelelő anyagi ellátásukat.
- Azonnal be kell fagyasztani a bioüzemanyag-programokat és az európai hasonló
tervek is elvetendők. (2003-ban még „túltermelés” miatt csonkolták a magyar
mezőgazdaságot, ma pedig világszerte élelmiszerhiánnyal kell szembenézni.)

A génmódosított termékek előre nehezen látható elváltozásokat okozhatnak az
emberi szervezetben, lakosságunkat ettől a veszélytől meg kell óvni. Jogszabályi
előírás, hogy az üzletekben ezeket az élelmiszereket külön polcokon kell tárolni,
hogy a vásárlók számára egyértelmű legyen, mit vásárolnak, a legtöbb esetben
azonban még az összetevők feltüntetése is elmarad. Elengedhetetlennek tartjuk a
génmódosítás elleni törvény további szigorítását.

Ma energiapolitikán olyan liberális versenypolitikai és piacszabályozó dokumentumcsomagokat
(direktívákat) értenek, amelyek a piacnak deklarált energetika
működését szabályozzák. Ezeket a direktívákat (villany, gáz, kapcsolt energiatermelés)
és előírásokat (megújuló energiaforrások aránya) egyhangú helyett többségi
szavazással hozzák, s ezáltal a kisebb országok alapvető érdekei sérülhetnek. Ezekre
e dokumentumokra hivatkozva szerezték meg a nagy monopóliumok az újonnan
csatlakozó, kisebb államok energiapiacait. Emiatt ismét aktuálissá vált a most már
piaci monopóliumok elleni harc. Nem véletlen, hogy ebben az ügyben az európai
szakszervezetek kezdeményezőként lépnek fel.

Magyarország legnagyobb természeti kincsei közé tartozik a jövő aranyaként
is felfogható ivóvízkészlet, melynek megóvása érdekében az Unió különböző
fórumain is mindent meg kell tenni. A jelenlegi jogi háttér és gyakorlat erre nem
biztosít lehetőséget, hiszen a legszennyezőbb tevékenységekre is adható engedély
a vízkészletek sérülékenysége szempontjából érzékeny területeken. A vízkészletek
minőségi és mennyiségi megőrzése elsőrendű nemzeti feladatunk, hiszen prognózisok szerint évtizedeken belül olyan ritka kincs lesz a tiszta ivóvíz, amely
gazdaggá teszi azokat az országokat, melyek rendelkeznek ilyen készletekkel.

Néhány kilométernyi autópálya építésének – sok esetben pazarlóan nagy
– költsége elegendő lenne a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának jelentős,
minőségi ugrást eredményező fejlesztésére. Így ez csak szemléletváltás és politikai
akarat kérdése. A kerékpársávok és -tárolók építése mellett biztosítani szükséges a
kerékpárosok fokozott törvényi védelmét is.

http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2009EP.pdf