Tegnap este kicsit összemelegedtünk, Szeremley Huba barátommal...csend volt. Valagyogy az este folyamán egészen lementünk az élet legszomorúbb, legmegvetendőbb pontjaira, amit ember képzelhet és élhet. Persze csak elméleti síkon szántottuk a gyarlóság mezejét. Egy szó mint 100, tegnap munka után gondolt egyet, a két jóbarát, és beült a Ponyvaregénybe egy igazán finom, koraesti lazító borozásra. Ahogy ürült ki a finom nedű az üvegből, úgy töltődött fel agyunk minden egyes pontja, lelkileg mély, megrázó, siratni való, kacagásra sarkalló témaelgondolásokkal. Ezeket (talán a nyár illatának, talán Janink álltal említett hold-tejút állásnak köszönhetően) rendkívüli módon tudtuk kifejezére juttatni. Szálltak a szavak, melyek mondattá álltak össze, amelyek végül egész filozófikus tartalommal megálldott történetekké kerekedtek. ...... elfogyott.......egy kis dilemma........ elfogyott a bor...mi mást tegyen e két jóbarát, rendelt még egyet... jöttek a szavak, hangok, mozdulatok, érzések. Tíz óra körül már a kapum lépcsőjén ültünk, a második Hubánkkal a kezünkben. És ekkor éreztem valamit, valami olyat melyet már régen nem éreztem. A szabadság ereje ragadta meg borgőzös testemet, melyet a nedű okozta démonok leptek el. Éreztem, de nem csak engem ragadt magával. Igen kifinomult borkultúrával rendelkező ivócimborám nevetésében is éreztem, a felszabadultság ritkán megcsillanó varázsának már-már kézzel fogható jelenlétét......és ebből tudtam, akkor és ott jó helyen vagyok, nem akarok menekülni, nem akarok elfutni és nem akarom valahol, valahogyan újra elkezdeni, úgy ahogy tegnap!!!