Joe egész előre ment, a bozótosig kúszott, majd csendben levetkőzött. Nem akart hősködni, de valami őrült késztetést érzett, hogy cselekedjen. Kibújt a bozót mögül, és fekete testét ellepte, a holdtalan éj.

Nat és Ibrim akik óvatosan, kúsztak előre, azt hitték, hogy a barátjuk, a bokorba várja őket. Nem értették a szokatlan, merészséget, amit Joe produkált, csak mikor meglátták a levetett ruhákat a bozótba, értették meg, hogy Joe a tettek mezejére lépett.

A helyzet váratlanul érte őket, nem tudták mit tegyenek. Nem ilyenek ismerték Joet. Aggódtak érte. Meresztették a szemüket, de nem látták sehol.

Nem is láthatták, Joe hangtalanul, és feketén, siklott. Még a szemét is igyekezett csukva tartani, nehogy a szembogara, csillogása elárulja. Tudta, hogy mi történne, tudta, hogy, ha itt a sík terepen kiszúrnák, másodpercek alatt vége lenne. Vakon tapogatózva haladt hát. Csak mikor elérte a földből kiálló kövek szélét, merte kinyitni a szemét. Felmérte a terepet. Előtte kezdődtek a kövek, mint megannyi kelés domborodtak a sima földön, egyre növekedve, az erdő szélén már egész embernyire emelkedtek ki, mint valami öreg fűrész kopott fogai. Távolabb benn az erdőben pedig ott volt a fény. A dermedt kékes fénycsomag, tompán ragyogott a sötét fák és kőoszlopok között. A Neburokat nem látta.

Megnyugodott egy kicsit, csak attól félt, hogy a fiuk nem tudnak nyugton maradni, és ők is elindulnak. Sietve tovább kúszott, bízott benne, hogy eléri az erdő szélét, mielőtt használnia kellene a képességét, az egyetlen esélyét. Bár rosszul volt, ha csak rágondolt, a képessége, sötét árnyként kísérte, mióta csak az eszét tudta, de ebben a helyzetben nem volt más lehetőség, sőt érezte, hogy szinte , kikivánkozik belőle. Meztelen teste odasimult az egyik emberméretű, érdes monolithoz, kinézett mögüle és meglátta a Neburt. Épp az erdő határán, a göcsörtös fák, és a növekvő kőfogak találkozásánál, domborodott, ki a környezetből.

Joe gyomra összeszorult, bár már volt balszerencséje ezekhez a világba nem illő lényekhez, az elkerülhetetlen közelségtől, szinte elhagyta az ereje. Visszahúzódott, és megpróbálta összeszedni magát. Most vagy soha, ez járt a fejébe, körbe- körbe keringve, míg végül, ellenállhatatlan paranccsá sűrűsödött, és a meztelen fekete, férfi, felegyenesedve, és kifordult a fedezéke, takarásából. A strázsáló lény nem vette észre azonnal, a fekete test, beleolvadt a környező sötétségbe, csak mikor a kékes erdei fény megvonaglott Joe izzadt bőrén, és furcsa jelenésként, áthullámzott a határozottan közeledő testén, mozdult, de akkor már Joe merev, kitágult, nyakkal tátotta a száját, és hatalmasra tátott fejéből, zümmögő hanggal kitört, a pusztítás. Több ezer, mérges darázs rajzott ki az undortól remegő torokból, és a Neburnak esélye se volt. Szívós idegen teste, ellenálló volt ugyan, de Joe dühös volt és elszánt. A Darazsai pillanatok alatt körüldongták az ellenséget, és apró, de gyilkos testük, megtalálta az idegen zárt alakján azt a pontot ahol, belé hatolhattak. Bele az idegen alakba, hogy aztán maró csípéseikkel, a gazdájuk által gerjesztett dühvel tombolni kezdjenek. A Nebur, mozdulni akart, de a hordós hasszerű domborulatába ahol az egyetlen testnyílása volt található, és ahova ezer meg ezer apró rovar ékelődött be és tűnt el, förtelmes bénító vonaglás támadt. Nem tehetett semmit, nézte az előtte, sötétlő embert, és csak tehetetlenül hullámzott belülről. Aztán vége lett, a rovarok csípésére adott végzetes reakció, hullámokba repesztette meg a testét és a csontkemény héja repedésein át, ütemesen bugyogni kezdett a darázsméregtől feltüzelt belseje.

Joe nem látta, csak hallotta a darazsak, fölsértő dongását, és a Neburtest émelyítő reccsenéseit.

Legszívesebben leroskadt volna a földre és sírva összegubózódott volna, ahogyan azt, eddig tette mikor elszabadult, de most nem tehette, most megállíthatatlan volt,. Révülten, indult meg az erdőbe, miközben a még mindig pöfögő, rotyogó halott Neburból, a darazsai , igen az ő darazsai, mert így gondolt rájuk, kitörtek és felkorbácsolva a gazdájuk, akaratától harciasan köré gyűltek. A második idegen, akivel találkoztak, megpróbált kivetíteni, de a pillanatok alatt a testébe áradó kolónia megzavarta, és ő is tehetetlenül, szétrepedt, recsegve, plöttyenve, ahogy a társa pár perccel előbb.

Joe akkor már tombolt, és tomboltak a darazsai is. A fekete test szinte egyé vált, a zengő felhővel, beborították, körüldongták, majd elrepültek róla, és kirajzottak az ellenségre.

Förtelem szabadult a förtelemre. Az ősi erdőben elszabadult a káosz. A Neburok, először felsőbbségesen, reagáltak, lassan komótosan, de aztán ahogy elárasztotta őket, a darázsfalka, és egymás után, tömegesen hatoltak, a kemény ellenálló testek bejesébe. Zavarság lett úrrá az őrcsapaton. Nem tudták ki az ellenség, csak mikor Joe a középponthoz ért, és fekete pucér testét megvilágította a kőoszlopok szimmetrikus rendjébe zárt fényszikra, látták meg a darazsaktól megszállt férfit. Idézni kezdtek, de a sötét falak kitátotta a torkát, és még több kis fullánkost küldött ki, akik végképp megzavarták, a koncentrálást.

Joe őrjöngött, megszállottan engedte át magát a természetének. Extatikus energia hullámok járták át a testét. Eddig sose engedte szabadjára a képességét, de most támadásba küldte megannyi harcosát, akik izzó felhőként, elborították a még megmaradt, lényeket.

Nem látott nem hallott, csak valami, furcsa érzése volt, mintha sokan lenne, mintha ő lenne az összes darázs. Fennakadt szemekkel, mit valami lidérc, mozgott az ellenségek felé.

Aztán egyiküknek mégis sikerült idéznie. Joe nem látta, ahogy kifolyik az idegen karjából, az a plazma, amiből ezek az átkozott lények kedvük szerint alakíthattak ki bármit, de érezte, sőt mintha megannyi furcsa szemen keresztül látta volna, ahogy a kristályos mégis folyós manifesztáció, alakot ölt és felé támad. Sikerült lebuknia, de a formálódó, valami, máris előtte termett, és teljes alakot öltve, felágaskodott. A torz kreatúra, nem sikerült valami jól, nyilván nem volt ideje a Nerubnak, jobbat kifröcskölnie magából. Félresikerült, valami volt, nyúlánk lábakkal, és görcsösen összehajlított karokkal, kis tömpe fejel a nagy szörny testel. A darazsak már rajta is voltak, döngve vették körül, keresték a gyenge pontját. Joe nem tudta, lesz e hatása, erre az idézett szörnyre, de amúgy se tehetett mást, dühe, és elszánt tenni akarása, hullámokba hajtotta a hadseregét, a kreatúrára. A rovarok szinte beborították, és milliónyiszor szúrták, harapták, a plazmából formált testet. Nem látszott, hogy végezni tudnának vele, de legalább lelassították, és Joe üvöltve engedte ki a torkán az önkéntelenül kiáradó, újabb sereget. Ezek a maga se tudta, honnan jövő, rovarok, nem a idézettre, hanem az idézőre, mentek. Célirányosan, rázuhantak, a közeledő, és egyben utolsó Nebura.

Az tapasztalt lehetett,  felismerte, a támadás természetét, és megpróbálta eltakarni, a testnyílását. Közben, karjából, méteres, husángszablyát növesztett, és rendületlenül, közeledett Joehoz. A darazsak rajzottak körülötte, hihetetlen agresszivitással, és energiával, egyre többen jutottak, be az összeszorított és védelmezett, szúk nyílásba, és a csípéseik nyomán, a Nebúr, egyre jobban elvesztette, a küzdelmet. Otromba keze félre-félre csúszott a has hordójától, és még több, támadó jutott belé.

Joenak közben, a megformált látomással, kellett foglalkoznia. A teljesen beborított lény, nem adta fel, A rovarok csípései, hatottak ugyan, de a plazma, ami az anyagát alkotta, újra és újra visszaalakult. Csapkodott, fetrengett, hogy megszabaduljon a testét beborító katonáktól, és közbe neki szánt célpont felé, próbált mozdulni.

Joe már-már azt hitte, hogy vége. Két oldalról közelítettek, és ő elfáradt, torka bedagadt, szeméből, véres könny folyt, az extázis alábbhagyott. Aztán meghallotta a reccsenő, plottyanó hangot. A Nebúrnak vége lett, pont mikor lesújthatott volna rá a testéből növesztett pallossal. Felrepedt mint egy, undorító, záptojás, és megszűnt létezni.

A teremtménye, még bírta, de látszott rajta, hogy valami megváltozott, már nem próbált, támadni, minden erejével azon volt, hogy megszabaduljon a testét borító, szúrós hullámzó rétegtől. Szűkölve vonaglott, míg, egyszerűen, összerogyott, és mikor a darazsak felszálltak róla, csupa csípés dudorokkal borított, teste pár pillanat alatt alaktalan gőzölgő plazmává esett össze.

Aztán mikor, csak a rovarok őrült zsongása hallatszott Joe is összeesett.