Éderességképpen, csak ennyit fűznék hozzá a zenéhez, hogy azért mert a Twilight betétdalaként szerepel úgy 7 millióan nézték meg és azért mert ez valaki gyönyörűen eljátssza mindössze csak 200 ezren...pedig az egyikben nagyobb az érték kérdés melyikben is?

és mit mondhatna vajon egy mérnök?:)
mindent megszereztél amit akartál, és a semmi pereméről nézve... látszik onnan bármiféle csarnok? hát még hogy van-e abban valami?
egy elvárás képzete dőlt össze talán, csak az oszlopok maradtak állva, ennek lehet olyan csarnok hatása...
ezt képzelem :)

tulajdonképp nem értem, hogy mit nem éressz?vagy csak elfogadni nehéz?
az elején te magad írod le, hogy a cél csak útjező tábla, a lényeg úgyis az út...aki érti, hogy úton van annak nincs többé illuziója a célról.
így visszatekintve én ennek minden tekintetben csak az igazságát látom-
minden nap teszel egy lépést, minden lélegzetvétellel kicsit meghalsz és mikor a partra érsz, ahonnan már nincs tovább csak azt látod, hogy ez? ez itt a vége?ezért?hiszen ez ugyanaz...de te már rég nem vagy ugyanaz-és igen közhely,de minden vég egy kezdőpont...

én úgy látom csarnok pedig létezik,de a csarnokban nem az ego kényszeres képzeteinek célszalagját szakítod át-engem ott az tölt el boldogsággal, hogy üres. vagyis minden ami létezik ott van és ami nem létezik egy kicsit az is ott van-abban hogy ellene benne van hogy mellette-belső űr amiben minden cél és minden fáradság feloldódik-
nehéz e ezt a csarnokot kinyitni?- tulajdonképpen igen, mert nem a kitűzött célokban van a kulcs, más perspektíva...
az emberek élete telis tele van félreértett vagy figyelmenkívül hagyott jelekkel-nincs megérzés és nincs megértés sem-fájó de így van.
életünk sodródása szélsőséges esetben olyan progresszivitást eredményezhet amiben egyfelől út nyilík sokféle eufórikus vágy megélésére, de amelynek árát időről időre sorsszerű tragédiákban fizetjük meg.ezért kell összpontosítanunk, figyelmünket a sürgős helyett a fontosra koncentrálnunk, mert ez az út. ennek hiányában tévelygünk, csapongunk, nincs egység és a tévutakon eltévedünk.
akárhányszor erőnek erejével változtatsz, kihátrálsz, az út megannyiszor újra és újra ugyanazt azt a feladatot gördíti eléd, egyre súlyosabb és súlyosabb formában...
nem tudom most miért írom ezeket ide, de úgy érzem fontos, pedig volna ami sürgősebb lenne...
- ... a régi időkben is szükséges volt megmagyarázni mi miért történik, itt mutatnék rá a legendákban szimbolumvilágában élő démonikus alakokra, amiért senki sem felelős, ami üldözi az értetlen és ártatlan megvalósulni vágyó eltévedt embereket-ma már van mód másként látni a démonok világát-megkerestük már a jelenség igazságát-félélmünk a démonoktól szintén abból ered, hogy az utat tévesztettük szem elöl-
a démonok voltaképpen személyiségünk mélyén létező un. mélyénünkön létrejövő lenyomatok, karcolatok, archetípusok a tudattalanunkban.
a legjellemződd archetípusok, amelyekkel mindenki szembesül az apa és az anya ősképe, amely befolyásolja jelenünket anélkül, hogy ennek tudatában lennénk-
elvárások, kötődések, gondoskodás vagy éppen hanyagolás, büntetés és dícséret- minden gyermek életében létező élmények-
felnőttként a peremen állva látjuk csak be, hogy ettől kénytelen kelletlen meg kell válnunk, le kell vetkőznünk, meg kell változtatnunk arcetípus képeinket, különben sosoem magunkat vaósítjuk meg-hanem a célt....
ha nem teszünk semmit szorítani fog a mindennapok cípője, a fájdalmat kényszeresen lenyeljük, elfalazzuk, saját magunkat izoláljuk saját magunk elől....tévútra kényszerülünk és az élet kiigazít-fájdalmasan és kérlelhetetlenül.
- ennek levetkőzésnek, megszabadulásnak számtalan módja van,de egysem könnyű és egyiket sem hirdeti a tv.
ez ugyanis nem áll érdekében senkinek.
magadra vagy utalva, de pont ez a lényeg.
az egyetlen amire figyelmet kell fordítani, az az, hogy ne gyökerestől tépd ki magadból az ősképeket, mert nélkülük emléktelen és hideg leszel, ne légy dühös, de merd megtenni az "első lépést" az úton.

kicsit elkalandoztam,,,