Erősen beverve-Erőtlen heverve

Egymást esszük körben míg eljön a vég

Miféle gyönyörű világ mit fogyasztunk épp?

Életbentartjuk magunkat-kenegetjük a sírhoz vezető utat, semmi meg nem marad.

Igaz vagyok és te is, tehát hazudunk, mert ahhoz hogy elmondjuk az igazat hazudni kell.

Álmokkal díszítjük fel a belső tájat,

Páfránnyal, mohával

lágy, nap soha nem érte zölddel,

mert kell egy hely ahol mások szívéban vagy

ahová tartozol

bármilyen régen is vagy úton.

Helyérzék nélkül nem bírjuk ki a változást, időt, életet, halált, születést.

a szavakon túl a féktelen üresség öble

félemünk időtlen súlya,félelmünk hogy megismerjük az ismeretlent

félelmünk hogy ha nem keressük is megleljük az ismeretlent

rágjuk majszoljuk a semmit-csak gyártjuk a gondot

a rutinélet szellemi lelki oxigénsátor, infúzió, katéter melyből a világrend csepeg beléd

figyelem magam ahogy magamra figyelve figyelem magam

ennyi az egész

együtt lélekragasztóval a kettőnk dinamikája új vektort alkot

a lassan hulló hópehely tisztábban látszik a szakadó esőnél

titkos viszony az univerzummal, súlyos meteorit, távol és mégis közel

velünk megy le a nap... "